2024. évi büszkeségeink

Tisztelet az Alkotóknak!

Harminckét pályázó, köztük egy határon túli vállalkozás vehette át az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogát az Országházban szeptember 12-én.

Idén a védjegyhasználatot és a kitüntetést 32 pályázó 38 pályázata érdemelte ki, több mint 30 különböző területen tevékenykedő vállalkozás mutatta meg alkotóerejét, kreativitását. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a mezőgazdasághoz kötődő termékek alkották a legnépesebb díjazotti csoportot, az ágazatot érintő ismert nehézségek ellenére. Új színt hozott az idei mezőnybe, hogy a pályázók 10%-a a robotika, a mesterséges intelligencia és az informatika területén alkotott kiemelkedőt. A díjazott pályázatok az ország 12 vármegyéjéből, egy pályázat pedig határainkon túlról, Erdélyből érkezett. A Kiírói Tanács örömmel tapasztalta, hogy egyrészről jelentős volt az újonnan díjazott pályázók száma, másrészről pedig azt, hogy mára már közel 200 partnerük több, mint 1000 terméke, termékcsoportja, szolgáltatása használja az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegyet. 

KÖSZÖNET

Köszönet az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Partnereinek!

A Kiírói Tanács tagjainak:
a Bocsiviki.hu Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-nek,
a DIAMOND Szervezőiroda Bt-nek,
az ExVA Vizsgáló és Tanúsító Kft-nek,
a FANNIZERO Kft-nek,
a Hajnal Húskombinát Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-nek,
a KOCH’s Torma Kft-nek,
a LEGRAND Magyarország Villamossági Rendszerek Zrt-nek.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Fővédnökének:
prof. Dr. Latorcai Jánosnak, a Magyar Országgyűlés alelnökének.
Szakmai Támogatójának:
az Agrárminisztériumnak és Farkas Sándor úrnak, az Agrárminisztérium miniszter-helyettesének.
Kiemelt támogatójának:
a Miniszterelnökség Nemeztpolitikai Államtitkárságának.
Szakmai partnerének:
a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak.
Stratégiai Partnerének:
a Trade Magazinnak.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat MÉDIA Nagykövetének:
Gecse Vivien asszonynak, a TV2 hírigazgatójának.

Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegyet szimbolizáló trófea és a Kiírói Tanács Különdíjait jelképező egyedi porcelán filigránok megalkotójának:
dr. Szőcs Andrea, Ferenczy Noémi Díjas egyetemi docens iparművésznek.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat elismeréseit tanúsító oklevelek megalkotóinak:
Balázs Károly grafikus művésznek és Sárkány Gábornak.

A Duna Médiaszolgáltató nonprofit Zrt-nek, mert az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat információi az MTI Igazgatósága hírcsatornáin keresztül jutnak el a média központokba.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat hírei, eseményei, Felhívása és eljárásrendje, a díjazottak, a védjegyhasználók bemutatása a Pályázat elsődleges közlési helyén, a www.emin.hu honlapon találhatók.

Az Érték és Minőség Nagydíj kulcs a sikerhez, az igényes fogyasztói társadalom bizalmi védjegye!