Gromon István, Pilisvörösvár polgármesterének köszöntője

Az ünnepség központi alakja egy 75 éves törékeny, idős apáca volt, a pilisvörösvári születésű, de akkor már évtizedek óta Kanadában élő Manhertz Erzsébet nővér, ottani nevén Sister Elisabeth Manhertz, aki ezt az otthont megálmodta, felépítette és beindította. Egy hívő keresz-tény ember, egy szerzetes nővér, aki egész életét Isten és a felebarátai szolgálatának szentelte. Egy nő, akinek fiatal korától az volt a vágya, hogy idős embereken segíthessen. Egy nő, aki hálás volt a szüleinek és a nagyszüleinek a tőlük kapott jókért, tisztelte és szerette őket, s amit tőlük kapott, azt viszonozni akarta, nemcsak nekik, hanem minden idős embernek. Az idős-gondozás vágya tehát embertársai iránti szeretetből fakadt, s ennek az emberek iránti szeretet-nek a mélyén az Isten iránti szeretet izzott.

Hogy ez az emberek és Isten iránti szeretet milyen utakra vitte Manhertz Erzsébetet, azt az életrajzából ismerhetjük. Érdemes ma ezen a szép ünnepen felidéznünk az ő életét; nemcsak azért, hogy csodálkozzunk és dicsérjük őt, hanem azért is, hogy tanuljunk tőle, és kövessük a bátor és leleményes szeretetben mutatott szép példáját.

Manhertz Erzsébet Pilisvörösváron született, 1918. október 18-án. (Tehát hét múlva lenne 100 éves.) Az elemi iskolát Pilisvörösváron végezte el. Gyors észjárásával már egészen kis korában lenyűgözte az édesapját, olyannyira, hogy hat gyermeke (négy fia és két lánya) közül Erzsébe-tet nevezte ki a családi szódavíz-palackozó üzem vezetőjévé, méghozzá 17 éves korában. Er-zsébetnek kiváló üzleti érzéke volt, s üzemvezetőként már a kinevezése utáni első hetekben, hónapokban olyan kiváló megállapodásokat kötött, hogy az üzem nyeresége a korábbinak a többszörösére emelkedett.

Erzsébet élvezte a sikereket, s apja már a férjhezmenetelt is szóba hozta, amikor a fiatal lány életében váratlan fordulat történt. A szentéletű helyi plébános, Ohmüllner Márton egyik nap megszólította, s megkérdezte tőle, nem lenne-e kedve részt venni Pécelen egy lelkigyakorlaton a Jézus Szíve Népleányok Társaságának lelkigyakorlatos házában. Erzsébet közölte, hogy nem mehet, mert apja üzletét vezeti, és nem teheti meg, hogy három vagy négy napra elmenjen. A plébános ekkor beszélt az apával is, és meggyőzte Manhertz urat arról, hogy Erzsébet a ke-mény munka után rászolgált egy kis pihenésre. Végül Erzsébet és az apa is engedett, s Erzsé-bet 35 vörösvári lánnyal együtt elment a lelkigyakorlatra. A lelkigyakorlaton Erzsébetet olyan mély vallási behatások érték, hogy a háromnapos lelkigyakorlat végére úgy érezte, hogy innen soha többé nem akar hazamenni, és eldöntötte, hogy apáca akar lenni. Szülei nem akarták en-gedni, de hosszú küzdelmek után végül belegyeztek, s Erzsébet két évvel később, 1937-ben letette szerzetesi fogadalmát a Jézus Szíve Népleányok Társaságában.

A Bíró Ferenc jezsuita atya által 1921-ben alapított Jézus Szíve Társaság célja az volt, hogy Jézus Krisztus szeretetét terjessze a társadalom minden rétegében. A rend tagjai közösségi életük példájának a názáreti Szent Család mindennapjait tekintették. Ennek jegyében hitoktat-tak, óvodákat vezettek, családokat látogattak, pap nélküli falvakban plébániai munkát vállal-tak. A Társaság az alapítás utáni első három évtizedben folyamatosan növekedett. Szinte éven-te hoztak létre új alapításokat különböző vidéki városokban. A péceli lelkigyakorlatos házat 1938-ban építették, ez volt az első női lelkigyakorlatos ház Magyarországon. Ide került Man-hertz Erzsébet is, s a ház elöljárója – hamar felismervén Erzsébet irányítási s szervezési tehet-ségét – őt nevezte ki a ház élelmiszer-beszerzőjévé.  Erzsébet ezt a munkát éveken át nagy kedvvel és igen sikeresen végezte.

A második világháború után azonban minden megváltozott. Az ország szovjet megszállás alá került, s az 1945 és 1948 között regnáló kormányok az állam és az egyházak szétválasztása ürügyén egyházüldözésbe kezdtek. Az ún. "klerikális reakció" elleni küzdelem jegyében 1945-ben elvették az egyházi birtokokat, 1946-ban feloszlatták az egyházi társadalmi szervezeteket, 1948-ban államosították az egyházi iskolákat. A legfontosabb egyházi vezetőket megfélemlí-téssel, erőszakkal, koholt perek indításával posztjukról félreállították, és helyükre a hatalomhoz lojális személyeket helyeztek. A megingathatatlan, semmilyen kompromisszumra nem hajlandó Mindszenty József hercegprímást 1949 februárjában koncepciós perben életfogytig tartó fegy-házra ítélték.

Az üldöztetés a Jézus Szíve Társaságot sem kerülte el. A rend házaiban napirenden voltak a megfigyelések és a házkutatások. 42 rendtagot ítéltek börtönbüntetésre vagy internálásra. Az 1949 tavaszán tartott első egypártrendszerű választás után – látva, hogy mi következik – a Jézus Szíve Társaság általános elöljárója, Kern Margit titkos megbeszélésre magához hívatta Manhertz Erzsébetet, s megkérdezte tőle, hogy hajlandó lenne-e Kanadába menni. Erzsébet – noha nem tudott angolul – rögtön igent mondott, s néhány nap múlva egy rendtársával átszö-kött a határon, és illegálisan elhagyta Magyarországot. Erzsébet ekkor 31 éves volt.

Magyarországról való szökése után az első év ausztriai várakozással telt, majd eljutott Hamil-tonba, ahol egy esztendőt háztartási alkalmazottként kellett eltöltenie, amiért cserébe a kana-dai kormány állta az utazásának költségeit. Az év leteltével a család marasztalta, de ő Toron-tóba ment, hogy a Szent Ágoston Szemináriumban nyelvet tanuljon. Itt találkozott legelső jótevőjével Mr. Gibbonson úrral, aki támogatta azon tervét, hogy időskorúak számára egy ott-hont hozzon létre.

Álma hét évvel Kanadába érkezése után, 1956-ban, 38 éves korában, Hamiltonban valósult meg, amikor adományokból létrehozta első művét, a 8 személyes Idősek Otthonát. Ebben az otthonban kezdetben valamennyi feladat ellátását Erzsébet nővér személyesen végezte: ő volt egyszemélyben az igazgató, a szakácsnő, az ápolónő és a beszerző. Az otthon átadásával egy-időben alakult meg a Szent Erzsébet Otthon Társaság, amelynek alapító okiratát és kiváltság-levelét Ontario tartományban jegyezték be. Húsz évvel a hamiltoni Idősek Otthona megalapí-tása után, 1978-ban – 60 éves korában – született meg a terv Manhertz Erzsébet fejében egy egész nyugdíjas falu (!) megépítésére, szintén Hamiltonban. Ez a terve is megvalósult. A Szent Erzsébet Faluban jelenleg 570 ház van, templommal, orvosi rendelővel, gyógyszertárral, bank-kal, nyugdíjas otthonnal.

Bő tíz évvel a hamiltoni Szent Erzsébet Falu megalapítása után, a rendszerváltozás éveiben, 1989 táján Erzsébet nővér Pilisvörösváron járva látta az állami idősek otthonát, és látva annak elégtelen voltát, felismerte, hogy szükséges Pilisvörösváron egy új, egyházi fenntartású szociá-lis otthon létrehozása; egy olyan otthoné, ahol emberhez méltó módon élhetnek a rászoruló  idős emberek. Ettől kezdve minden lehetőséget megragadott annak érdekében, hogy ez az Otthon megvalósuljon. Munkájának eredményeként a kanadai Szent Erzsébet Otthon Társaság megalapította pilisvörösvári leányintézetét, s ez a leányintézet létrehozta a 6 hektáros területen felépült, saját kápolnával rendelkező egy 4 szintes épületből és egy 25 lakásos sorházból álló Pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthont, amelynek felszentelése 1993 novemberében volt.

Az Otthon létrehozása után Erzsébet nővér bő másfél évtizeden át, haláláig folyamatosan fi-gyelemmel kísérte annak életét. Pontosan nyolc évvel ezelőtt, 2010. október 4-én, 92 éves ko-rában, hivatásának 70. évében, Hamiltonban költözött el ebből a világból. Halálával egy olyan ember adta vissza lelkét a teremtőnek, aki egész életét Isten és a felebarátai szolgálatának szentelte.

A mag, amit Erzsébet elvetett, kikelt, szárba szökkent, és sokszoros termést hozott: az Otthon 25 éve folyamatosan több száz helyi, környékbeli, és az ország különböző részeiből ide érkező idős ember számára biztosít igazi meleg otthont, melyben a rászoruló idősek nemcsak szeretet-ben és gondoskodásban, hanem egyúttal megfelelő ápolásban és orvosi ellátásban is részesül-nek.

Mindez azoknak köszönhető, akik Erzsébet munkáját életében segítették, majd halála után művét folytatták, tovább vitték. Közülük elsőként kell említeni Dr. Manhertz Júlia főigazgató asszonyt, Manhertz Erzsébet unokahúgát, aki a kezdetektől a mai napig, 25 éve vezeti az in-tézményt. Továbbá Szűcs Mária nővért, Manhertz Erzsébet rendtársát, a hamiltoni Szent Er-zsébet Otthon Társaság elnökét, aki a mai napig nagy szeretettel egyengeti a pilisvörösvári otthon útját, és Istennek hála ma is itt van közöttünk. Külön köszönet illeti Sas D. Gyula urat, a Szent Erzsébet Otthon tulajdonosának és fenntartójának megbízott képviselőjét, aki a gazda-sági szempontból legnehezebb években érkezett az intézetbe, hogy segítsen előteremteni az otthon működéséhez szükséges forrásokat. A negyedik, akit szeretnék kiemelni, Kozma Imre atya, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi delegatúrájának vezetője, aki néhány évvel ezelőtt elvállalta az otthon fenntartását és működtetését, és azóta szerető figyelemmel kíséri és segíti az intézmény munkáját. Végül szeretném megemlíteni főtisztelendő Dr. Khirer Vilmos pápai prelátus urat, a Manhertz Erzsébet Szociális Alapítvány kuratóriumának elnökét, aki egyben az otthon lakója is.

Az alapító és a munka folytatóinak munkáját az elmúlt két és fél évtized során nemcsak a la-kók és a gondozottak, hanem a különböző hivatalos szervek is elismerték. Sister Elisabeth Manhertznek Pilisvörösvár Nagyközség Önkormányzata 1993-ban „a város lakossága érdeké-ben kifejtett kiemelkedő és önzetlen közösségi munkájának elismeréseként” díszpolgári címet adományozott. 1996-ban karitatív tevékenységének elismeréseként Göncz Árpád köztársasági elnöktől a Magyar Köztársasági Érdemkereszt Tisztikeresztjét vehette át. 2011-ben, halálának egyéves évfordulójára Pilisvörösvár Város Önkormányzata egy teret nevezett el róla.
 
Nem véletlen ez a megkülönböztetett tisztelet Pilisvörösvár részéről, hiszen a Manhertz Erzsé-bet által létrehozott intézmény az elmúlt két és fél évtized alatt nagyon sok pilisvörösvári és környékbeli embernek könnyítette meg, tette elviselhetőbbé és szebbé az életét, emellett szám-talan értékes emberrel, köztük papokkal – sőt egy püspökkel is – gazdagította közösségünket, kápolnája a benne lévő két ereklyével városunk egyik szent helye lett, az intézmény jelenléte munkahelyeket teremtett, az Otthon gyönyörűen gondozott kertje az értékes művészi szobrai-val élményt nyújt minden ide látogatónak, s az Otthon által elnyert díjak, kitüntetések, az Idősgondozás Manhertz-elve városunk hírnevét is öregbíti.


Tisztelt Ünneplők!

A mai szép ünnepen, amikor számba vesszük a Szent Erzsébet Otthon működésének 25 éve alatt elért eredményeket, nem feledkezhetünk meg a legfontosabbakról: arról, hogy ezt az in-tézetet egy Istenben hívő és önmagát embertársai szolgálatának szentelő egyszerű szerzetesnő hozta létre, és arról, hogy ezt az otthont csak ugyanaz a hit és a szolgálatnak ugyanaz a szelle-me tarthatja fenn, ami őbenne élt. A mai napon, amikor szeretettel és hálával emlékezünk az Alapítóra és az elmúlt 25 évben itt szolgált minden személyre, egyben Isten áldását kérjük azokra, akik ezt a munkát ma végzik itt köztünk, hittel, szeretettel, becsülettel. A Jóisten áldja meg, és jutalmazza meg őket fáradozásaikért, és adjon nekik és az egész Otthonnak az elmúlt 25 évhez hasonló sok sikert és szeretetből fakadó örömet!

 

Back to Top

© Copyright 2018 ÉMIN