2018. október 31-én Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója adta át Budapest legújabb fürdőjét, a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőt. Budapest Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt közös beruházásának értéke 3,9 milliárd Ft. A bővítés során egy, több mint 7.800 m2 területű fedett fürdőépület jött létre, melyben 12 új medence kapott helyet.

A beruházás alapkövét 2017 januárjában tették le. Ezt követően a fürdő területén egyedülálló római kori kelta kocsisírra bukkantak a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum régészei. A helyi kelta származású elit temetkezési szokásaihoz köthető sírba egy teljes utazó kocsit, illetve két fogatos lovat helyeztek el. Az utazó kocsi díszítése, a díszítőelemek minősége és száma alapján a csillaghegyi kocsisír méltán tekinthető a római Aquincum területéről az utóbbi időben előkerült legszenzációsabb leletek egyikének.

a26.jpga06.jpga01.jpga23.jpg

A mai napon átadott fürdőben minden korosztály megtalálja a kedvére való elfoglaltságot. A sportolni vágyókat és úszásoktatásra jelentkezőket egy 25x33 méteres, két irányban kötelezhető versenymedence és egy 10x12 méteres tanmedence várja. A versenymedence alkalmas lesz kisszámú nézőközönség befogadása mellett úszóversenyek és vízilabda mérkőzések lebonyolítására is. Ezen a szinten egy finn és egy infraszauna is helyet kap. A wellness részlegben 3, különböző hőfokú, élményelemekkel ellátott medence várja a pihenni vágyókat. A gyerekparadicsomban különleges sodrófolyosóval ellátott, vizes gyermek játszótér és egy foglalkoztató kuckó teszi teljes körűvé a családbarát szolgáltatásokat. A szaunavilág területe két oldalról is megközelíthető, egyrészt az épület felől, ez a téli használat miatt fontos, másrészt a parkolók felől, önálló megközelítéssel. A szaunavilágban helyet kap egy aroma szauna, ördög szauna, gőzkamra, nagyméretű panorámás finn szauna, dézsás só fürdő, bioszauna, hideg- és meleg vizes merülő medencével, valamint 36 oC-os ülőmedencével. A panorámás külső teraszon egy különleges, lebegő 36 oC-os inox élménymedencéből csodálhatjuk a lenyűgöző környezetet. Az épület mellett egy kétpályás, egész évben használható csúszdapark is létesült. A fürdő másik büszkesége egy Barcsay Jenő által készített mozaik, amely a lebontott újpesti fürdőből került át. A vendégek részére 120 db parkoló áll rendelkezésre.