Negyven pályázó, köztük egy határon túli vállalkozás vehette át az Érték és Minőség Nagydíjat az Országházban szeptember 7-én.

Átadták az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntetéseit a Gazdaság Ünnepén, az Országház Főrendiházi Üléstermében szeptember 7-én. Idén a védjegyhasználatot és a kitüntetést 40 pályázó 47 pályázata érdemelte ki, a gazdaság szinte teljes palettáját felölelő 45 főcsoport több mint 100 témakörében meghirdetett nívós megmérettetésen. A legkiemelkedőbb pályázatok közül 11-en munkájuk külön elismeréseként különdíjakban is részesültek. Az ünnepségen beszédet mondott és a kitüntetéseket átadta: Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, és Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese. A Kiírói Tanács ebben a kihívásokkal teli időszakban pozitívan értékelte, hogy nőtt a védjegyhasználatot érdemelt pályázatok száma, és hogy újra köszönthettek határon túli vállalkozást is.  Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a mezőgazdasághoz kötődő termékek voltak többségben, az ágazatot érintő ismert nehézségek ellenére. Ez az arány a hazai mezőgazdaság és az élelmiszeripar megkérdőjelezhetetlen fontosságát, jelentőségét támasztja alá.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot 2023-ban hatodik alkalommal írta ki és valósította meg a DIAMOND Szervezőiroda Bt., az ExVA Vizsgáló és Tanúsító Kft., a Hajnal Húskombinát Kft., a LEGRAND Magyarország Villamos Rendszerek Zrt., a Saint-Gobain Hungary Kft., a SZÁM-PONT Számítástechnikai és Oktató Központ Kft., mint a pályázati rendszer Kiírói Tanácsa. Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat eseményeinek fővédnöke Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke. Kiemelt támogatója a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága, szakmai támogatója az Agrárminisztérium, szakmai partnere a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntetéseit idén is az Országház Főrendiházi Üléstermében adták át ünnepélyes keretek között szeptember 7-én. Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használata és vele a kitüntető cím viselése azon áruk, szolgáltatások, gazdasági szervezetek elismerése, amelyek megfelelnek egy komplex feltételrendszernek, és tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek a minőség ügye iránt.  A pályázat és maga a védjegy olyan bizonyítottan kiemelkedő produktumokra fókuszál, melyek az előállítás során a fenntarthatósági, környezetvédelmi szempontoknak is megfelelnek.

Kiss Károlyné Ildikó az Érték és Minőség Nagydíj Pályázati Rendszer alapítója elmondta: „Napjainkra a védjegyhasználók és a pályázók életében még gyakran érezhető ugyan a bizonytalanság, és a nehezebb gazdasági közeg  miatti óvatosság viszont egyre erősebben jelenik meg a hosszabb távra történő új termelés- koncepció kialakítása. Az „ellenszél” továbbra is igen erős; a fogyasztók és a vállalkozások változatlanul nehézségekkel küzdenek. Ha körbetekintünk, láthatjuk, ahány vállalkozás annyiféle megküzdési stratégia és jövőkép van jelen. De talán pont ez jelenti a kulcsot a megoldáshoz, a sikerhez. A díjazottak ezt ismerték fel. A jelenlegi gazdasági körülmények között sikernek mondható, hogy a díjazott pályázatok száma nőtt a tavalyi esztendőhöz képest. A pályázati rendszerünk úgy épül fel, hogy egyben hosszútávú segítséget is tudjon nyújtani a résztvevőknek; erősödjön az értékesítési pozíciójuk, javuljon termékeik, szolgáltatásaik jövedelmezősége, stabilak és versenyképesek legyenek a nemzetközi piacon is, ezzel párhuzamosan pedig a fogyasztói oldal folyamatosan változó igényeit is képesek legyenek kielégíteni” – fogalmazott az ügyvezető igazgató.

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, az Érték és Minőség Nagydíj Pályázati fővédnöke köszöntőjében kiemelte: „Őszintén örülök, hogy 2022-höz képest idén mintegy 18%-kal több vállalkozásnak sikerült kiérdemelnie e rangos védjegy használatát, bizonyítva a hazai vállalkozó társadalom kreativitását és jövőbe vetett hitét.  A világban zajló változásokra csak azok a hazai vállalkozások tudnak sikeres választ adni, akik mernek kockáztatni és mernek fejleszteni a nehéz időkben is.  Kétségtelen, hogy Európa-szerte a koronavírus-járvány lassan négy évvel ezelőtti kirobbanása óta olyan robbanásszerű változások zajlottak le, amelyek alapjában befolyásolták a termelést, a szolgáltatásokat. A 2019 előtti évek békés, kiszámítható és szinte kizárólag üzleti érdekekre épülő nemzetközi kereskedelme pedig a tavaly kirobbant orosz-ukrán háború következtében szenvedett lassan vagy soha nem múló sebeket. Ez egy kisméretű, nyitott és exportorientált gazdaság esetében, mint a magyar, különösen nagy kihívás a mindenkori kormányzat számára. Ez a trend nemcsak a vállalkozókat, hanem az Érték és Minőség Nagydíj Kiírói Tanácsát is kihívás elé állítja, így a pályázatok elbírálása során a korábban meglévő szempontok mellett, szinte évről évre újakat is figyelembe kell venniük.”

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese úgy fogalmazott: „A XXI. század úgy tűnik, hogy komoly erőpróba az emberiség számára. Járvány, háború, infláció, energiaválság, klímaváltozás, ezek mind olyan hatások, amelyek közül egy is jelentős befolyással bír egy nemzet, egy kontinens működésére. Az európai ember ma ezeket egyszerre tapasztalja és próbál kiutat találni. Ha a szűkebb szakterületemet az agráriumot nézem, akkor néhány év leforgása alatt mindenki belátta, hogy egy ország gazdaságának sebezhetősége nagymértékben függ attól, hogy mennyire képes a saját lábán állni. Rövid idő alatt a mezőgazdaság és az élelmiszeripar nemzetbiztonsági jelentőségűvé vált. Az elmúlt esztendőkben olyan hatások érték az agráriumot, amelyre talán évtizedek óta nem volt példa. Hazánk, nemzetünk fejlődésének kulcsa mindig is az innováció volt és ezért is vagyok hálás az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kiíróinak, hiszen évről-évre arra ösztönzik a vállalkozásokat, hogy a minőség érdekében fejlesszenek.”
Idén a szigorú öt fordulós értékelés eredményeként 40 pályázó 47 munkája érdemelte ki az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatát.  46 hazai és 1 külhoni, székelyudvarhelyi győztes munkát hirdettek. A legkiemelkedőbb pályázatok közül 11-en, munkájuk külön elismeréseként értékes különdíjakban is részesültek. A díjazottak többsége, közel 70%-a rendelkezik már ÉMIN, vagy valamilyen más minősítéssel, díjazással, védjeggyel. 

Szám szerint 13 pályázó már korábban is részt vett a megmérettetésen, rendelkezik ÉMIN védjegyhasználattal, 27 pályázó pedig most 2023-ban gondolta úgy, hogy termékei, szolgáltatásai elérték azt a színvonalat, hogy elinduljanak a védjegy használatáért folyó küzdelemben. A 2023. évi díjazottak az ország 14 vármegyéjéből érkeztek. A hazai nyertesek 30%-a budapesti, 67,5%-a vidéki székhelyű. Az idei díjazottak között – hasonlóan az előző évekhez – többségében kis- és középvállalkozás található, de több mikrovállalkozás, is bebizonyította, hogy képes világszínvonalú produktum előállítására, szolgáltatás nyújtására.

A gazdaság és kultúra területéről, közel 40 különböző témában tevékenykedő vállalkozás mutatta meg alkotó erejét, kreativitását. A hagyományokhoz híven a mezőgazdasági- és élelmiszeripari termékek főcsoportjába neveztek a legtöbben. Ezt követi az oktatási, képzési, továbbképzési, nevelési módszertan és tevékenység, valamint a kozmetikai termékek főcsoportja. További kimagasló munkák érkeztek még az építőipar, a világítástechnika, a kultúra, a táplálkozás tudomány, az állatgyógyászat, az orvosi műszerek, a csomagolástechnika és a játékgyártás területéről is.

A legkiemelkedőbbnek ítélt pályázatok elnyerték Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatát és ezzel együtt az Érték és Minőség Nagydíj Kitüntető Cím viselését. A Nívódíjakat és Különdíjakat magyar és angol nyelvű, Balázs Károly grafikus művész által tervezett kitüntető oklevél tanúsítja. Jelképe, a Ferenczy Noémi Díjas iparművész Szőcs Andrea által tervezett egyedi trófea.

Az alapítók és a Kiírók Tanácsának tagjai által külön elismerésekben is részesültek kiemelkedő pályázatok:

  • Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Vállalkozási Nívódíjat a CSOMIÉP Beton és MeliorációsTermékgyártó Kft. érdemelte ki.
  • Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Innovációért Nívódíjat a Pannon Agroteh Kft., a ’MARHA-VARÁZS szarvasmarhatrágya briklett mikroelemekkel’ pályázata nyerte el.
  • Az Érték és Minőség Energiahatékonyságért és Környezetvédelemért Nívódíjat a GREEN-GOES Kft. az ’Infrastrukturális és technológiai fejlesztés a GREEN-GOES Kft-nél’ pályázata kapta.
  • Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Digitalizációért Nívódíj idei tulajdonosa a Bastion Security Kft., az ’Innovatív biztonságtechnikai szolgáltatás robot-és drón technológiával kiegészítve’ című pályázatával.
  • Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat év Felfedezettje különdíjat a FANNIZERO Kft-t nyerte el.
  • Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Ifjúságért Nívódíjat a SULISZERVIZ Oktatási és Szakértői Iroda érdemelte ki.
  • Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kárpát Hazáért Nívódíjat a Matula Média Kft. vihette haza.
  • Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Média Nagykövete Díjat Gecse Vivien, a TV2 hírigazgatója érdemelte ki.
  • Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kommunikációért Nívódíjat a Hír TV Hír és Magazin műsorainak szerkesztősége, a Mediaworks Tömegmédia Divízió Aktuál Szerkesztősége és a Magyar Távirati Iroda (MTI) hírszolgáltatásának alkotógárdája érdemelte ki.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázaton sikerrel szerepelt pályázók és pályázatok számára, teljesítményük elismeréséül a kiírók külön-külön is, valamint különböző cégek, főhatóságok, civil szervezetek további értékes különdíjakat ajánlottak fel.

Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy nemzetközileg is egyértelműen utal használójának kiemelkedő színvonalára. Feltüntetése méltán biztosítja viselőjük számára a pozitív megkülönböztetést, szimbolizálja a magyar gazdaság erősödését.

A kitüntetettek listája a díjazottak és területi megoszlás című dokumentumban, bővebb tájékoztatás a pályázatról a Háttér-információban található!

Budapest, 2023. szeptember 7.; az Érték és Minőség Nagydíj Kiírói Tanácsa
További információ: http://www.emin.hu  

SAJTÓKAPCSOLAT:
Herczeg Dóra
Mobil: +36-30-603-38-51