Mintegy 300 résztvevő 750 kilométert tett meg a szakmai programon

A Metsä Tissue Hungary Kft. csapata nyerte idén a Coop Rallyt, amelynek záró díjátadójára csütörtökön került sor Siófokon. A szakmai rendezvény ebben az évben Magyarország dunántúli tájain látogatott meg 5 élelmiszeripari szereplőt, egy papíripari üzemet és két COOP üzletet, amelyek hosszú távú partnerségben dolgoznak a COOP Gazdasági Csoporttal. Az idén 13. alkalommal megrendezett, a magyar élelmiszer-feldolgozást a középpontba állító Coop Rally mára egy valódi brand-dé, a hazai termékek, a magyar minőség legnagyobb országos ünnepévé vált.

Az idei, immáron 13. alkalommal megrendezett Coop Rallyt a papíripari termékeket gyártó és forgalmazó Metsä Tissue Hungary Kft. nyerte, míg az Agrárminisztérium különdíját az idei verseny induló állomásaként is résztvevő Gyermelyi Zrt. kapta meg. A rendezvény alkalmával a több mint 300 résztvevő nyolc állomást látogatott meg, mintegy 750 kilométert megtéve a Dunántúlon. A mára már hagyományossá vált rendezvényen élelmiszer-feldolgozó cégeket mutatnak be a résztvevőknek azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a hazai élelmiszer-előállítás értékeire, és a magyar termékek vásárlásának fontosságára.

Az idei Coop Rally során a résztvevők többféle üzemet, így például tésztagyárat, vágóhidat, épülő papíripari üzemet, borászatot, valamint két COOP üzletet kerestek fel. A rendezvény ismételten lehetőséget biztosított az üzemlátogatásokra is, így a résztvevők megismerkedhettek az egyes helyszíneken az élelmiszer-előállítás folyamatával, az üzemek mindennapi munkájával is. Az eseményt – ahogy minden évben – részvételével támogatta az Agrárminisztérium is, Nagy István tárcavezető pedig vállalta a rendezvény fővédnöki szerepét.

A kétnapos verseny záróeseményén az eddig elért eredményeket méltatta Pekó László. A CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke beszédében elmondta: azt követően, hogy több mint egy évtizede elhatározták, hogy a Coop Rally segítségével a magyar termékeket állítják az érdeklődés középpontjába, az évről évre megrendezett esemény mára elérte hatását. „A Coop Rally egy márka, egy brand lett, és elértük a kezdetekkor magunk elé kitűzött célokat” – fogalmazott.

Az Igazgatóság elnöke ezt követően köszönetet mondott a résztvevőknek, a szervezőknek, valamint a média képviselőinek, amiért a maguk eszközeivel támogatják a szervezők célkitűzéseit, és a magyar termékek fontosságára hívják fel a figyelmet. Elismeréssel szólt a verseny állomásaiként szolgáló cégek vendéglátásáról is. Pekó László külön megköszönte a kezdetek óta szervezőként együttműködő SKY Csoportnak a rendezvény ismételten sikeres és balesetmentes lebonyolítását. A CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke hozzátette: a résztvevők és a COOP Gazdasági Csoport hosszú évekre, esetenként évtizedekre visszatekintő munkája a legjobb bizonyítéka annak, hogy kölcsönösen kedvező kereskedelmi kapcsolatok eredményre vezetnek.

A Coop Rally azt a célt tűzte ki maga elé, hogy hírét viszi a kiváló magyar termékeknek, a minőségi, hazai élelmiszerek jelentette értékeknek – mondta el a záróeseményen Bognár Lajos. Az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára kifejtette: mára a magyar élelmiszerek a megbízhatóságot, a minőséget jelentik. Olyan termékek, amelyeket mindig biztonsággal fogyaszthatunk, és amelyekre mindig büszkék lehetünk. A szaktárca, és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), mint a legnépszerűbb, leginkább megbízhatónak tartott intézmény azon őrködik, hogy ez a jövőben is fennmaradjon – tette hozzá.

Az eseményen elhangzott: a magyar termékek népszerűsége, a vásárlói tudatosság sokat javult az elmúlt időszakban, ám sok még a teendő ezen a téren. Éppen ezért a kereskedelmi lánc jövőre is folytatja azt a munkát, amelyet a Coop Rally révén több mint egy évtizede megkezdett, és 2019-ben az ország keleti felén rendezik meg a szakmai programot.

A Coop Rallyt a COOP üzletlánc 2006-ban rendezte meg első alkalommal. A ma is teljes egészében magyar tulajdonú kereskedelmi lánc hiánypótló és egyedülálló rendezvénysorozata korábban Magyar Termék Nagydíjat is nyert, és mára száznál is több beszállítója támogatását tudhatja maga mögött.

0157.jpg0112.jpg0144.jpg0102.jpg0129.jpgXIII. Coop Rally_eredményhirdetés_180914.JPG0209.jpg0333.jpgZsigó Róbert.jpg

Háttéranyag

A 100%-ban magyar tulajdonú, MagyarBrands díjas COOP Gazdasági Csoport jelenleg közel 700 kis- és középvállalkozást számlál. Tavalyi árbevétele 604 milliárd forint volt. Több mint 30 ezer alkalmazottjával az ország egyik legnagyobb kistelepülési foglalkoztatója. Az üzletláncnak 1700 településen, közel 2700 franchise boltja van, és további közel 2000 üzletet lát el áruval és naponta 1,5 millió vevő fordul meg üzleteiben. Felelősen működő vállalatként a CO-OP Hungary Zrt. által létrehozott Műszaki Fórum koordinációjával az üzletfejlesztéseket környezettudatos és energiatudatos beruházás jellemzi, amely a világítást és a hűtők optimalizálását, a hűtési-fűtési rendszerek modernizációját egyaránt érinti, valamint megkezdődött a napelemes technológia tesztelése is.

Társadalmi felelősségvállalás

A kereskedelmi lánc országos társadalmi felelősségvállalási programjai között egyedülállóként emelkedik ki a kezdetek óta a hazai élelmiszertermelést középpontba állító „Coop Rally, a minőségi magyar termékekért” szakmai program, melynek eredménye, hogy az elmúlt évek során, a szakmai kereten túlnőve sikeresen szólította meg a fogyasztók széles rétegét is, hozzájárult a magyar termékek forgalmának növekedéséhez. Eredményeit 2017-ben Magyar Termék Nagydíjjal ismertek el.

A COOP 1996 óta támogatja a Magyar Olimpiai Csapatot, 2013-tól gyémántfokozatú támogatóként. Az üzletlánc elhivatottságát mutatja, hogy folytatva az eddigi támogatási tevékenységet, 2017-ben a következő olimpiai ciklusra vonatkozóan is meghosszabbította együttműködését a Magyar Olimpiai Bizottsággal.

A COOP Segély Alapítvány 2010 óta több mint 130 millió forint értékű, csaknem 300 tonna élelmiszer adománnyal segítette az önhibájukon kívül bajba jutott embereket és a nevelőotthonokban és nevelőszülőknél élő különleges ellátást igénylő, több mint 25 000 gyermeket.

A 11 éve működő Bartolák Mihály Alapítvány tehetséges fiatalok tanulmányainak segítésére jött létre. Az eltelt idő alatt több mint 300, a cégcsoport körében dolgozó szülő, vagy nyugdíjas nagyszülő tehetséges, rászoruló gyermekének, unokájának alap-közép és felsőfokú tanulmányait segítette.

Az üzletlánc regionális és lokális szinten is szerepet vállal az emberek mindennapjaiban, így támogatja az önkormányzati-, kulturális- és sport rendezvényeket, a nemzeti identitásunk, hagyományaink megőrzését segítő klubokat, sportegyesületeket, iskolákat. Emellett a hálózat vezetői aktív szerepet vállalnak a helyi közéletben és részt vesznek a gazdasági környezet alakításában és a vállalkozások érdekképviseletében.

A gazdasági tevékenység mellett folytatott társadalmi programjaiért, mint felelős piaci szereplő, a COOP a tavalyi évben elnyerte, és hazánkba hozta a nemzetközi Global Sustainability Leadership Awards, fenntarthatósági gyakorlatokat elismerő díjat.