Több mint villanyszerelés: LEGRAND...

 

Mit gondol mit keltette fel annak idején a Legrand Csoport érdeklődését?

80-as évek nagy sláger terméke a sötétbarna Kontállux család volt, melyre az idősebbek talán még mai napig emlékeznek. Ebből a termékből összesen annyi került piacra, amely a mostani teljes magyar lakásállományra elegendő lenne.

E siker mögötti szaktudás és piaci erő keltette fel a Legrand csoport érdeklődését. Kezdetben - majd 10 éven át - már mindenki tudta, hogy a Legrand csoport tagjává váltunk, viszont mégis ugyanúgy Kontavillként „gondoltak ránk” a kereskedelmi tárgyalások, együttműködések során. Egy hosszú és tudatos munka eredményeként, mondhatjuk ma azt, hogy sikerült beágyazni a magyar szaktudást és üzleti ismereteket a vállalatcsoport innovatív és globális terjeszkedési politikájába. Persze ez nem volt egyszerű, hiszen a francia vállalati kultúra és a 90-es évek elején még erős állami „emlékekkel” rendelkező helyi menedzsment között gyakran kialakult súrlódás, de a közös érdek és tanulni akarás túllendített az akadályokon.

Évtizedek kellettek hozzá, de ma már bárkivel, bármilyen üzleti tevékenység kapcsán találkozunk, egyértelműen a francia érdekeltségű Legranddal azonosítanak minket, ugyanakkor mégis pozitívan emlékeznek vissza elődünkre, a hazai Kontavillre.

 

Milyen irányban haladnak most a fejlesztések?

A vevői visszajelzésekre építve fejlesztünk, így tudjuk valóban működő megoldásokká váltani az álmokat és igényeket. A média leggyakoribb témái a globális tech-cégek és startupok innovációi. Aki erre figyel, látja, hogy a jövő az okos megoldásoké lesz, esetünkben az okos otthonoké. Azonban ez nem csak azt jelenti, hogy az általunk kínált eszközöknek (kapcsolók, vezérlők, kamerák stb.) távolról vezérelhetőnek kell lenni, figyelnünk kell a környezettudatosságra, energiamegtakarításra, praktikusságra, és hogy vevőink számára felhasználóbarát megoldásokat kínáljunk, méghozzá elérhető áron és természetesen megőrizve a Földet a jövő generációi számára. Egyre nagyobb szerephez jut az e-mobilitás, mely elterjedésével a Legrand kínálatában is megjelentek a különböző Green'UP™ járműtöltési megoldások. A fejlesztések során a felhasználók teljes kiszolgálását tűztük ki célul, így a termékeket a Legrand a Renault-val közösen fejlesztette. Minden prémium töltő alaphelyzetben Bluetooth-os kommunikációval ellátott, amely biztosítja a töltési információk átadását és a töltés vezérlési lehetőségeit mobiltelefonos applikáción keresztül, a felhasználók számára egyszerű és gyors megoldást kínálva.

 

Mit gondol, mi a legfontosabb ma a fogyasztók számára?

Termékeinkkel folyamatosan az emberek életét próbáljuk jobbá tenni – „Legrand Improving Lives” – azaz kényelmet, biztonságot, praktikusságot biztosítani. Felelős vállalatként azonban fontos számunkra a környezet megőrzése, és tudatos energiagazdálkodás is, így olyan termékeket kínálunk, mely lehetőséget ad a fogyasztók számára is a tudatos életvitelre.

A Valena Life/Allure termékcsalád esetén például, egy mechanizmusra 2 design is kapható, így felújítás esetén nem kell az összes szerelvényt cserélni – adott esetben kukába dobni – elegendő új burkolatot vásárolni. Ez a megoldás azon túl, hogy pénztárca, egyértelműen környezetbarát is. A Valena Life/Allure Netatmo segítségével meglévő Life/Allure szerelvényeink okosíthatóak is, komoly fúrás, faragás nélkül. Mi, okos funkciókban gondolkodunk. Mindenki saját igénye, kényelme és lehetősége mentén tud egyszerűbb vagy komplexebb megoldást választani. Az alapvető igényekből kiindulva, modulárisan bővíthetően és flexibilis rendszert kínálunk ahelyett, hogy egy kompletten kiépített rendszert kellene rengeteg pénzért, sok munkával utólag szétszedni és átalakítani.  Az okos otthonra is nagyon igaz, hogy lakva ismerszik meg: ahogy a mindennapok során alakul a tér- és eszköz használatunk, változnak a szokásaink.

A Netatmo, olyan új lehetőségeket biztosít, mellyel otthonunkat biztonságosabbá, komfortosabbá és energiatakarékossá tehetjük. A hozzá tartozó Home+Control applikáción keresztül forgatókönyvek hozhatók létre, melyekkel több okos eszközt is tudunk egy gombnyomással vezérelni. Például távozáskor lekapcsolható az összes világítás, leengedhetők a redőnyök és kikapcsolhatók bizonyos aljzatok. Vezeték nélküli kapcsolóval, okostelefonról akár hangvezérléssel is aktiválhatók a forgatókönyvek. Felügyelhetjük a teljes lakás és kiemelt fogyasztóinak energiafogyasztását (napi, havi és évi bontásban egyaránt), túlterhelés esetén a rendszer automatikusan lekapcsolja a kevésbé kritikus fogyasztókat, megakadályozva ezzel a teljes otthon esetleges áramtalanítását stb. Bárhol, bármikor, egyetlen telefonról.