"...hosszú távon a minőségbe fektetni mindig megtérülő beruházást jelent. Ezáltal keletkezik egy vállalat számára a minőségből érték."

Tudjuk, hogy a változás az életünk része, a globalizált gazdaság pedig mindig és mindenhol elér mindenkit. Ennek ellenére egy kicsit, déjá vu érzésem van, mintha visszaköszönne a 2019-es év gazdasági válságának környezete, és ha igaz ez az érzés, ebben nagy mértékben benne vannak a hibás emberi döntések.

Természetesen a váratlan helyzetekre és változásra a legnehezebb gyorsan reagálni, jó megoldást találni. De minden helyzetben kell és lehet sikeres egy vállalkozás. Hiszen a változás kockázat, s egyben lehetőség is valami újra! Aki ezt felismeri és ügyesen sáfárkodik a rendelkezésére álló lehetőségekkel, az hosszú távon sikeres lehet.
 
Peter Drucker „a hatékonyság az, amikor helyesen csináljuk a dolgokat, az eredményesség pedig az, amikor a helyes dolgokat tesszük”

A Legrand 100 éves története, eredményei is bizonyítják azt, hogy szélsőséges gazdasági és politikai körülmények között is helyt lehet állni, ha „a helyes dolgokat tesszük”


Porcelán foglalatok gyártásával indult jogelődünk Budapesten 1918-ban és mára már 30 éve a Legrand Csoporttagjaként tevékenykedünk itthon Magyarországon, de az általunk fejlesztett és gyártott termékek az egész európai piacon jelen vannak. Termékeink és megoldásaink száma és tudása fejlődött és megsokszorozódott. Ilyen újdonságok az okos otthon, nagyteljesítményű energiaelosztó berendezések, szünetmentes áramforrások, illetve elektromos autótöltők is. Ez mára több mint 30 ezer késztermék referenciát jelent a Legrand Magyarország kínálatában.

Meggyőződésem, sikerünk kulcsa a vállalati kultúránk, amelyben kiemelt szerepet játszik - mondhatni vezérfonala - a tradícióra és innovációra épülő folyamatos megújulás és fejlődés, hiszen a vállalat értékeit a munkavállalói hozzák létre.

Megismerve a pályázatokat, örömmel nyugtáztam, hogy azok a pályázók, akik ma nemsokára átveszik az elismerést és a trófeát, jól tudják és értik, hogy miért szükséges eredményesnek lenni és ebben mekkora szerepe van a megoldás orientált gondolkodásnak, a tradícióra és innovációra építkező, minőségi megoldásoknak, azaz, ha „a helyes dolgokat tesszük”.

A minőség meghatározó elem egy vállalat hosszú távú működésében. Rövid távon a magas minőségre fordított energia és pénz esetenként túlzottnak tűnhet, de hosszú távon a minőségbe fektetni mindig megtérülő beruházást jelent. Ezáltal keletkezik egy vállalat számára a minőségből érték.

Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy a meglévő értékeket tovább örökítve, képviseli a legkiválóbbakat, nemzetközi bevezetésre is alkalmason.

Ezek A Legrand Zrt. számára is meghatározó értékek és elvek és ezért is döntöttünk immár 7 éve, hogy szerepet vállalunk a megvalósításban, a tudásmegosztásban és beléptünk a Kiírói Tanácsba.

Gratulálok és további sok sikert kívánok a nyertes pályázóknak! Kívánom, hogy a jövőben is hasonló értékek mentén fejlesztve üzleti megoldásaikat további sikereket érjenek el.

 

Saint Exupery: „A jövőt nem megálmodni kell, hanem tenni érte, hogy megtörténjen.”