Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy ma itt lehetek, és részt vehetek ezen az ünnepi eseményen, ahol elismerjük és díjazzuk az érték és minőség kiemelkedő képviselőit. Mindig felemelő érzés a Parlament kapuját átlépni, főleg ha olyan kiemelt eseményre érkezünk amely mindannyiunk közös missziója.

A gazdasági élet egyik fontos pillanatához érkeztünk ! Van hová fejlődni és van is honnan ! Van mire büszkének lennünk !

Walt Disney egyszer azt mondta: „Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod tenni!”.

A cégek stabil fundamentuma, a jól kialakított rövid és hosszútávú stratégia ! Az optimizmussal fűszerezett célok nélkül, nincs eredményes gazdaság ! Mi kell ehhez ? Tudás, szenvedély, szakmai alázat és visszacsatolás, hogy jó úton járunk- e ?

Utóbbira a legjobb jelzés az érték és minőség nagydíj illetve annak díjátadója. Most is a fejlődést szülő alkotómunka jegyében gyűltünk össze itt a Magyar Parlamentben. Az Önök munkájának egyik legnagyobb érdeme, hogy le tudják rakni világszínvonalú javaikat, a hazai és a nemzetközi közönség elé tudjuk tárni azokat az értékeinket , amelyekre büszkék vagyunk. Ünnep tehát a mai nap !

Az együtt gondolkodás, a szövetkezés, a nemzeti és helyi adottságokra épülő gazdaságfejlesztés az egyetlen út, amely megtarthat és előre vihet. Egymás támogatásával könnyebb a terméknek piacot találni és versenyképes terméket előállítani. A versenytől tehát nem kell megijedni, hiszen az arra sarkal minket, hogy minél magasabb minőségben, természetesen a hagyományokat megbecsülve, az innovációval tovább fejlesztve és mindezt a környezetvédelmi szempontok szigorú betartása mellett.

A végfogyasztó mindannyiunk számára a legfontosabb. A vásárlói trendek tudatosságot mutatnak! (fenntarthatóság, lokaizmus, egészséges életmód, digitalizáció, átláthatóság és felelősségvállalás, E-kereskedelem, személyre szabott élmények ). Prioritás tehát Őt segíteni abban , hogy könnyen felismerje azon értékjegyeket ami biztonságot ad a döntésében. Ez az Érték és Minőséget tanúsító védjegy ! Ez az amit a mai napon átvehetnek az Országházában !

A sikereket nemcsak racionálisan érjük el, a spirituális intelligencia éppoly fontos. Nemcsak az agyunk dönt, a szívértéket is fejleszteni kell ahhoz, hogy a cégünk hosszú távon erős maradjon, és dinamikusan fejlődjön.

Egy értékesítési konferencián hallottam egyszer :„ ahol igazak a szívek , ott erősek a karok „

A spirituális tőke mindenkiben jelen van, de elő kell hívni. A menedzsment felelőssége, hogy a vezetőkből és a beosztottakból egyaránt kihozza a kreatív tudatosságot. Megtisztelő figyelmüket megköszönve kívánok Önöknek nagyon eredményes és sikeres 2023-as gazdasági évet, a díjazottaknak pedig tisztaszívből gratulálok !

„A folyó és a szikla összecsapásából mindig a folyó kerül ki győztesen – de nem az erejének, hanem a kitartásának köszönhetően!” – H. Jackson Brown (JACKSON BRAUN )

Ezt a kitartást kívánom Önöknek.